Építkezés-Felújítás

5 tipp, hogy ne terhelje meg a téli hideg a háztartásunk költségvetését!

H-tarifa

Ahogy beköszönt a hideg időszak, a háztartások egyre több, igen jelentős kihívással kerülnek szembe a költségvetés területén.

Nem csupán a gáz-és áramdíjak emelkednek, a mindennapi kiadásainkon is megérezzük a változást: szükségünk van meleg ruházatra, többet költünk az egészséges élelmiszerekre és gyógyszerekre, de autóba is gyakrabban ülünk, ezek pedig megviselhetik a pénztárcánkat.

Az alábbiakban megkíséreljük megmutatni azt, hogy hogyan őrizhetjük meg otthonunk kényelmét és melegségét anélkül, hogy túlzott terhet rónánk a költségvetésünkre.

A hatékony fűtési rendszer jelentősége

Otthonunk energiafogyasztásának optimalizálása során az első és legfontosabb lépés fűtési rendszerünk felülvizsgálata, hiszen annak hatékonysága alapvetően meghatározza azt, hogy milyen hőmérsékletet tudunk magunknak biztosítani, és ezt milyen költségek fejében tehetjük meg.

Erre figyelemmel érhető el már évek óta egy kedvezményes áramdíjszabás, melyet H-tarifa néven ismerünk. Ha megújuló energiaforrást – például hőszivattyús rendszert – használunk, jelentősen olcsóbban juthatunk áramhoz, így ezek a beruházások igen gyorsan megtérülnek.

A H-tarifa minden évben a fűtési szezonban, október 15. és április 15. között vehető igénybe, ennek legalacsonyabb díja jelenleg mindössze 23,54 Ft/kWh. Az igényléshez az illetékes áramszolgáltatóval kell felvenni a kapcsolatot, akik a bekötés során egy külön mérőt fognak felszerelni otthonunkban, mivel az egyéb berendezések áramfogyasztását más tarifával kell számolni.

Tippek a lakás melegének megőrzéséhez

Ha bérelt lakásban élünk, vagy éppen anyagi lehetőségeink nem engedik meg a fűtés korszerűsítését, a teljes nyílászárócserét vagy az egyéb költséges beruházásokat, a lakás szigetelésére számos trükköt alkalmazhatunk.

1. Hőszigetelő tapéta a falakra

Akár egyes helyiségekben, akár az egész lakásban alkalmazhatjuk a kiemelkedő szigetelőképességek bíró, habosított polietilént tartalmazó tapétákat. Ezekhez speciális ragasztóanyag szükséges, ezen kívül azonban ugyanúgy kell felhelyezni őket, mint a hagyományos változatokat.

Ezzel a módszerrel egyszerűen szigetelhetjük belülről a falakat vagy a mennyezetet anélkül, hogy ehhez jelentősebb átalakításokat kellene elvégeznünk. A felhelyezett hőszigetelő tapéta aztán egyéni ízlésünk szerint lefesthető, így a változást észre sem lehet majd venni.

2. Az ablakok szigetelése

Egy teljes nyílászárócsere érhető módon nem lehetséges mindenki számára, számos egyéb megoldás létezik azonban annak megakadályozására, hogy a meleg az ablakokon keresztül távozzon. Vásárolhatunk az ablaküvegre közvetlenül felhelyezhető ablakfóliát, melynek nagy előnye, hogy a páraképződést is megakadályozhatja.

Olcsó, és könnyen felszerelhető eszköz a gumitömítés vagy a habszalag, melyeket az ablak méretétől függetlenül használhatunk, és évekig biztosítják, hogy a nyílászáró résein ne szökhessen ki a meleg. A dupla ablakok közé behelyezhetünk méretre vágott habszivacs darabokat, de sokat számít az is, hogy milyen függönyöket használunk.

Egy vastagabb anyagból készült nehéz drapéria is hozzájárulhat ahhoz, hogy a meleget a lakásban tarthassuk, de a lakberendezési üzletekben direkt erre a célra szolgáló, hőszigetelő függönyöket is találunk. Hasonló eredményt érhetünk el azzal is, ha a redőnyt a leghidegebb időszakokban leengedve hagyjuk.

3. Szigetelés alulról

A lakás hőmegtartó-képességét nagy mértékben növeli az is, ha a padlón szőnyegeket helyezünk el, melyeken a séta is kellemesebb, így a hőérzetünket is növelhetik.

A leghatékonyabb megoldás a padlószőnyeg felhelyezése, hiszen így nagyobb terület fedhető le, ezt azonban nem mindenki kedveli: ha nyáron szeretünk a járólapon sétálni, akkor csak a lakás leggyakrabban használt részeire fektessünk le szőnyegeket, melyeket a jó idő beköszöntével egyszerűen feltekerhetünk.

4. A fűtőtestek legjobb kihasználása

Figyeljünk oda arra, hogy a radiátor elé ne helyezzünk nagyobb bútorokat, a fűtőtesteken pedig ne tároljunk  dísztárgyakat, így nagyobb hatékonysággal végezhetik feladatukat. A radiátor mögé, a falra könnyen felragaszthatunk egy hővisszaverő fóliát is, ami megakadályozza, hogy a meleg elhagyja a szobát.

5. A fűtés optimális működtetése

Ha jelenleg nincs lehetőségünk a fűtési rendszer korszerűsítésére, vizsgáljuk meg fűtési szokásainkat. Egyes számítások szerint minden egyes fok, amivel alacsonyabb a hőmérséklet, öt százalékos csökkenést eredményez a rezsiköltségekben, nem mindegy tehát, hogy milyen meleg lakásban élünk.

Sokan hozzászoktak ahhoz, hogy télen is 26-27 fokos hőmérsékletre állítják a termosztátot, ez azonban az energiaszámla jelentős emelkedéséhez vezethet.

A meleget kedvelők számára talán nehéz elképzelni, valójában azonban elegendő, ha a lakásban 20-22 fokos hőmérséklet biztosítunk, éjszaka pedig – valamint amikor munkaidőben távol vagyunk otthonunktól – ennél is kevesebbet.

Ilyenkor elég, ha a fűtőtestek 16-18 fokra melegítik a lakást, ennél hidegebbre azonban nem érdemes, hiszen ebben az esetben a magasabb hőmérsékletre való felfűtés is nagy energiatöbbletet eredményezhet.

Figyeljünk oda arra is, hogy ha bizonyos helyiségeket nem használunk rendszeresen – például a vendégszobát, dolgozószobát vagy a gardróbot – akkor itt állítsuk le a fűtést, a radiátorokat elég akkor bekapcsolni, ha tényleg szükség van rájuk.

A téli hónapokban öltözzünk fel otthon is melegen, húzzunk fel egy vastag zoknit vagy kényelmes harisnyát, és máris jóval melegebbnek érezzük majd a környezetünket.

A kis lépések is számítanak!

Természetesen nincs mindenkinek lehetősége arra, hogy a tél közeledtével költséges beruházásokat eszközöljön. Ekkor sem kell azonban kétségbe esni, hiszen láthatjuk, hogy számos apró trükk létezik, mellyel csökkenthetjük a hideg időszakkal járó költségeket.

Vizsgáljuk meg alaposan lakásunkat, legyünk tisztában azzal, hogy mely területek szorulnak elsősorban fejlesztésre, majd lépésenként tegyünk azért, hogy egy jól szigetelő, kellemesen meleg helyiségben vészelhessük át a téli hónapokat.

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: