Támogatott tartalom

A vitorlázás jót tesz a testnek és a léleknek is

vitorlás

A vitorlázás számos előnnyel jár a test és az elme számára, remek móka is és egyben pihentető érzés. Megerősödik általa az izomzat, jobb lesz az erőnlét, jobb lesz a koncentráció is.

Ha szeretnél vitorlás tanfolyamra jelentkezni a Dél-balatoni vitorlás iskolában megteheted. Ebben a cikkben eláruljuk ugyanis, hogy milyen előnyei vannak a vitorlázásnak.

Izom és egyensúly

Ha csak egy kisebb csónakon történik a vitorlázás, akkor is a fizikai képességek széles skálája kell hozzá, hogy egyik helyről a másikra jussunk. Ha rossz az idő a hajó megkerülése azt jelenti, hogy egyensúlyozunk, mint a tornászok, ami javítja az egyensúlyi képességet, erősíti a láb izmait, a mély hasizmokat és gyakorlatilag az egész testet.

Hogy megfelelően manőverezzünk, elengedhetetlen a kötelek húzása és a vitorlák felemelése, ami a felsőtestet erősíti.

Intenzív kardió

A számos izmot megmozgató vitorlázás a tüdőt is formába hozza, egy nagyszerű kardió edzés is, hiszen növeli a pulzusszámot és javítja a véráramlást. Ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelő mennyiségű oxigénhez jusson, a tüdőnknek maximális kapacitással kell dolgoznia, ennek hatására javul a kondíciónk, ami a szív és érrendszerre nagyon jó hatással van. Igazából a gyakori kardió csökkenti a magas vérnyomás, az elhízás és más betegségek kockázatát.

Jobb idegrendszer

Az elmének az, hogy távol van a szokásos aggodalomtól már önmagában is előnyös, de a tengerpart, a vitorlázás egyesíti a nyugalom pillanatait és az elme még lazábbá válik. A környező sós víz még jobban támogatja ezt az érzést, a töltött ionok segítik a szervezetet az oxigén felszívódásában, ami viszont kiegyensúlyozza a szerotonin szintet, az pedig a boldogság érzést növeli.

Erősebb csontozat

A kalcium felszívódását segíti a D-vitamin, amely nélkülözhetetlen a csontok számára. A D-vitamin 90%-a napfény hatására termelődik a szervezetben, amit a vitorlázás nagyban segít hiszen végig a napsütésben vitorlázunk, szinte mindig élvezhető a napfürdő.

Fokozott koncentráció

A vitorlázás rendkívül pozitív hatással van a mentális állapotra és a koncentrációs képességre. Fejleszti a gyors döntési képességet, hiszen figyelni kell a szelet, a hullámokat és az apparátust, itt a vitorlázásra kell összpontosítani.

Csökkentett stressz szint

A hullámok zaja valódi nyugalmat kelt, ez segít csökkenteni a stressz szintjét és megnyugtatni az elmét, ami fokozza a szervezet védekezőképességét.

Jobb térbeli tudatosság és látás

A vitorlázás megköveteli, hogy aki kezeli a hajót jól ismerje a helyet amelyben tartózkodik, mert meg kell tudni becsülni, hogy a hajónak mekkora helyre van szüksége a manőverezéshez. Így javítja a térérzékelést és a mélységérzékelést.

A szemet pedig arra tanítja, hogy a távoli dolgokat is észrevegye, hiszen a szem létfontosságú a tengerészek számára.

Összegezve: A vitorlázás rengeteg pozitív hatással van a szervezetünkre, mentesít a stressz alól, erősíti az idegrendszert, az izmokat, a szívet és érrendszert, szinte minden szervre jó hatással van.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: