Támogatott tartalom

Covid hajhullás – mi a teendő, ha intenzív hajveszteség követi a vírusos fertőzést?

covid hajhullás

A covid hajhullás terén sem kíméli sajnos az érintetteket – a betegek többsége ugyanis a fertőzés utáni komoly hajveszteségről számol be. Ezek a panaszok nem ritkán a gyógyulás utáni hónapokban, sőt, akár fél év múlva is jelentkezhetnek, nem kis pánikot váltva ki a betegségen átesett személyekből.

Az eddigi tendencia szerint, a post-covid hajhullás többnyire a hölgyeket, illetve a betegség súlyos formáját megélő személyeket érinti. A fertőzéses, gyulladásos betegségek kísérője, az intenzív hajhullás kialakulásának okai a szervezet vitamintartalékjának kiürülése, a koronavírus okozta stressz, lelki és mentális kimerülés is lehet. Ahogy megjegyeztük, a hajveszteség a felgyógyulás után jelentkezik, és sajnos akár hónapokon keresztül is tarthat.

Abban az esetben, ha a covid hajhullás valóban drasztikus formát ölt az esetünkben, mindenképpen erősen ajánlott szakorvos segítségét kérni, és vérvizsgálatot készíttetni. Ugyanakkor, a lehetőségeinkhez képest érdemes fokozott figyelmet szentelni a megfogyatkozott vitaminraktárunk feltöltésére is – ebben nyújtanak hatékony segítséget a VARGA Herbal természetes készítményei.

Covid utáni hajhullás – nyugalom, van megoldás a problémára!

covid utáni hajhullás tehát egyáltalán nem ritka jelenség, ellenben igencsak nagy rémületet vált ki az érintett feleknél, teljesen érthetően. Szerencsére nem kell ölbe tett kézzel a tükör előtt siránkoznunk a sanyarú sorsunkon: bombázzuk meg a szervezetünket felbecsülhetetlen értékű vitaminokkal és hasznos ásványi anyagokkal!

A covid utáni hajhullásnak bizony ez az ellensége: a vitaminokban és a szervezet szempontjából nélkülözhetetlen tápanyagokban bővelkedő, gyógynövényi kivonatokat gazdagon tartalmazó, vegyszermentes hajápolási kozmetikumok!

Ha tehát a fejbőr vérkeringését optimalizálnánk, illetve tápanyagokkal látnánk el a működő hajhagymákat, ezáltal segítve a hajnövekedést, a népi gyógyászat által évszázadok óta előszeretettel használt gyógynövényekben bővelkedő VARGA Hajhullás elleni cseppek garantáltan beváltják a reményeinket.

Kép forrása: Pixabay.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: