Támogatott tartalom

Kérdések és válaszok a központi klíma berendezésről

központi klíma

Az otthonunk klimatizálása egy fontos feladat, ha télen-nyáron kellemes környezetben szeretnénk eltölteni a napjainkat. Ez több módon is megvalósulhat attól függően, hogy milyen igényeink vannak, illetve a körülményeknek megfelelően mi a legjobb megoldás.

Sok esetben a központi klíma az egyik legmegfelelőbb alternatíva, hiszen számos előnye van a használatának. Ugyanakkor mielőtt mellette döntünk, nem árt tisztában lenni néhány fontos dologgal. Elvégre a klíma beszerelése mindig egy hosszú távú döntés eredménye, így nem lenne jó, ha rosszul választanánk.

Most választ adunk néhány kérdésre, amik gyakran fel szoktak merülni a központi klíma működésével, beszerelésével, árával kapcsolatban.

Milyen részekből épül fel a központi klíma?

A működésüket tekintve a split klímák közé sorolhatók, ugyanis ezeknek is osztott rendszerük van. Ez azt jelenti, hogy alapvetően két részből állnak: egy kültéri és egy beltéri egységből, amik elektromos megoldással, illetve csővezetékekkel kapcsolódnak össze. Sok esetben előfordul, hogy nemcsak kettő, hanem több egység is van. Ezeket légcsatornás klímáknak nevezzük.

Hogyan történik a beépítése?

A központi klíma beépítését érdemes előre megtervezni, így ugyanis szebben és kevesebb munkával megvalósítható. Ugyanakkor az utólagos beépítésnek sincs akadálya, ha megvannak hozzá a megfelelő körülmények. Egy ház esetében például akkor oldható meg, ha van padlástér, ahol el lehet vezetni a légtechnikai csöveket.

Ha a csövek már előre beépítésre kerülnek, akkor nagyon fontos, hogy alapos átgondoljunk minden részletet. Ha ugyanis a klíma nem passzol a csőhálózattal, akkor utólag nagyon nehezen lehet korrigálni a hibát.

Mennyibe kerül a fali splithez képest?

Adott esetben a fali split üzembe helyezése is számításba jöhet, így gyakran merül fel a kérdés, hogy pénzügyileg melyikkel lehet jobban járni. Pontos választ csak a részletek ismeretében lehet adni, az viszont biztos, hogy a központi klíma összetettebb rendszer, a beszerelése pedig nagyobb munkával jár. Ebből kifolyólag pedig általában drágább is.

Kép forrása: 123rf.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: