Lakberendezés

Kis fürdőszoba berendezése – Ötletek a praktikus helykihasználásra

kis fürdőszoba

A kis helyiségek berendezése gyakran kihívást jelent, meg kell oldanunk a bútorok elhelyezését, elegendő tároló helyet kell kialakítanunk, mindezt úgy, hogy közben a szoba ne tűnjön zsúfoltnak, és stílusos is legyen.

Nincs ez másképp a fürdőszobával sem, ahol bár nem tartózkodunk egész nap, mégis fontos, hogy komfortosan érezzük magunkat. Alapvető elvárás, hogy elférjenek a tisztálkodáshoz, szépségápoláshoz szükséges dolgaink, legyen elegendő hely a szaniterek és a mosógép számára, emellett pedig szemet gyönyörködtető legyen a látvány.

A kis fürdőszoba berendezése során két dologra kell fókuszálni, az egyik, hogy praktikusan oldjuk meg a tárolást, a másik pedig, hogy néhány apró trükkel nagyobbnak láttassuk a teret, mint amekkora valójában. A továbbiakban ehhez adunk ötleteket.

Így rendezzük be a kis fürdőszobát a minél jobb helykihasználás érdekében!

Ha kicsi terület áll a rendelkezésünkre, akkor a kisebb méretű szaniterek, valamint a lebegő bútorok lehetnek segítségünkre. A falra szerelt bútorok nagyon légies, elegáns hatást keltenek, segítenek nagyítani a teret.

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

A jobb helykihasználás érdekében, a szaniterek közül részesítsük előnyben a sarokkádakat, kisebb méretű egyenes kádakat, ülőkádakat, hosszított, de keskeny mosdókagylókat és a falra szerelt WC kagylókat. Nem mindegy a berendezési tárgyak formája sem!

A lekerekített formák barátságos, otthonos hatást keltenek, ráadásul a szögletes formájú berendezési tárgyaknál kevesebb helyet foglalnak el, így jó szolgálatot tesznek a kisméretű fürdőszobában. A különböző sarokmegoldások, például a sarokkád, sarokba helyezett zuhanyzó, vagy egy sarokmosdó a hozzáillő sarokbútorral, szintén segít a fürdőszoba területének jobb kihasználásában.

Kis fürdőszobában talán a tárolás megoldása az egyik legnehezebb feladat, mivel sok apró tárgy számára kell helyet találnunk, úgy, hogy bármikor könnyen hozzáférhetők legyenek. Minél kevesebb dolgot hagyunk szem előtt annál nagyobbnak fog tűrni a tér.

Az előbbiek miatt adja magát a gondolat, hogy mindent zárt szekrényekben helyezzünk el, ez azonban nem jó megoldás, mivel optikailag szűkíti a teret. Érdemes inkább a nyitott polcok mellett letenni a voksunkat és dekoratív tároló dobozok segítségével megoldani a tárolást. Ez egyszerre kelt nagyon rendezett és modern hatást.

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

Természetesen a fürdőszobában is gondoskodni kell a fűtésről, azonban egy hagyományos fűtőtest sok helyet foglalhat el. Ebben az esetben jó alternatíva a helytakarékos törölközőszárítós radiátor, mely egyszerre melegíti a helyiséget és szárítja a törölközőket.

A törölközők helytakarékos elhelyezéséhez, a falra és ajtóra szerelhető törölközőtartók jelentik a legjobb megoldást, melyeket akár a zuhanyajtóra is szerelhetünk.

Ezekkel a módszerekkel növelhetjük meg optikailag a teret

A tér nagyításában nem lehet eléggé hangsúlyozni a világos színek szerepét, nincs ez másképp a fürdőszoba esetében sem. Különösen a fehér szín alkalmazásával érhetünk el látványos eredményt, de bátran gondolkodhatunk más világos árnyalatokban is.

A bézs, a halványsárga, a pasztell kék vagy pasztell zöld szín szintén szellősebbé és vidámabbá teszi a fürdőszobát. A letisztult hatás érdekében érdemes egy fő színt választunk és ennek a különféle árnyalatait felvonultatni a helyiségben.

A színekhez hasonlóan, a sok fény is segít növelni a térérzetet és természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a szépítkezéshez, napi rutinhoz is szükség van megfelelő világításra. A süllyesztett spot lámpák szinte észrevétlenül világítják be a teret, emellett a tükörvilágítás használata is segítségünkre lehet.

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

A berendezési tárgyak esetében igaz, hogy minél kisebb bútorokat és szanitereket érdemes választani, azonban a burkolatnál ez nem célravezető. Gondolkodjunk nagyobb méretű csempékben, valamint hosszanti irányú mintákban, így sokkal nagyobbnak tűnik majd a fürdőszoba.

A kisméretű csempék közötti fuga négyzetrács mintát rajzol a falra, ami optikailag csökkenti a teret, a nagyobb csempékből álló burkolat fugázása sokkal szellősebb hatást kelt. A hosszanti minta szintén segít a tér növelésében, érdemes a fürdőszobában ezzel is játszanunk.

Nagyon modern és légies lesz az eredmény, ha minél több üveget használunk a fürdőben, az átlátszó üvegajtók és üvegfalak jó választást jelentenek. Nagyon praktikus fürdőszobai megoldás az átlátszó kádparaván is, melyet akkor érdemes alkalmazni, ha fürdőkádat és zuhanyzót is szeretnénk, de erre nincs lehetőség a fürdőszoba méretei miatt.

Bízunk benne, hogy tanácsaink hasznosak lesznek a kis fürdőszoba berendezéséhez. További lakberendezési ötleteink a Lakberendezés rovatban olvashatók.

Képek forrása: Freepik.com

Még több cikk a rovatból: