Építkezés-Felújítás

Létrával vagy guruló állvánnyal járnál jobban?

munkabiztonság

Az építkezési, lakásfelújítási munkálatoknál sokszor kell a talaj vagy a padló szintje felett dolgoznunk. Amennyiben nincsen az épület felállványozva, akkor mobil eszközökkel tudunk hozzáférni a magasabban lévő falfelületekhez, tehát létrákra vagy guruló állványokra lesz szükségünk. Milyen szempontok alapján válasszunk a kettő közül?

A guruló állványok és előnyeik

A guruló állvány legnagyobb előnye, hogy egy nagy, stabil munkafelületet biztosít. Ez egyfelől biztonságosabbá, másfelől gyorsabbá és kényelmesebbé teszi a munkavégzést. A biztonsághoz hozzátartozik, hogy csúszásmentes, vízálló járólapuknak köszönhetően nedves vagy havas időben sem kell aggódni.

Egy létrán állva folyamatosan egyensúlyozni kell, ami sokkal megterhelőbbé teszi a munkát, főleg, ha nehéz szerszámokkal dolgozunk.

A nagyobb járólap előnye még, hogy jóval nagyobb területet el lehet érni róla, vagyis az eszköz elmozdítása nélkül sokkal nagyobb falfelületet elérünk, mint egy létráról. Sokkal könnyebben elférnek a munkaeszközök, vödrök, illetve többen is tudnak dolgozni róla. Beltéri és kültéri felhasználásra szintén alkalmazhatók.

guruló állvány
Kép forrása: Zákány Szerszámház

A létrák és előnyeik

A létra használatát valószínűleg nem kell bemutatni. A mai modern létrák (itt az alumínium állólétrákra, teleszkópos létrákra és univerzális létrákra gondolok) kis helyigényű, könnyen mozgatható és szállítható eszközök. A csúszásgátló funkció nemcsak a guruló állványok kiváltsága, a létrák fokai is így vannak kialakítva.

A létrák fokain feljebb vagy lejjebb lépve egyszerűen dolgozhatunk különböző magasságokban. (Itt fontos megjegyezni, hogy a felső 2-3 fokra nem szabad fellépni, mert az már veszélyes.) Persze a guruló állványok is állíthatók, de az jóval időigényesebb művelet. Az ár szintén mellettük szól: mivel kisebb az anyagigényük és kevesebb alkatrészből állnak, jóval olcsóbbak.

alumínium létra
Kép forrása: Zákány Szerszámház

Mi alapján dönts?

Alapvetően azt kell végiggondolnod, mire használnád az adott eszközt. A létrák rövidebb idejű munkavégzésre ideálisak, például beltéri festésre, gyümölcsszedésre, bútorokat rögzítő dübelek felfúrására stb..

Általánosságban igaz, hogy nem árt, ha minden háztartásban van egy jó minőségű létra. Sok balesetet el lehet kerülni, ha nem székről öntözzük a virágokat a felső polcon, vagy cseréljük ki a villanykörtét.

A guruló állványok ezzel szemben hosszabb idejű munkavégzésre ideálisak (külső hőszigetelés, vakolás, kültéri berendezések karbantartása). Általában azok a cégek ruháznak be ezekbe az eszközökbe, amelyek rendszeresen ilyen feladatokat látnak el.

De ha tudod, hogy lesznek olyan komolyabb feladatok, amiket házilag akarsz megoldani (például nemsokára ismerőssel fogtok vakolni vagy hőszigetelni), akkor jó ötlet lehet beszerezni egyet.

A megbízható szerszámáruház

A Zákány Szerszámház harminc éve értékesít remek minőségű szerszámokat és szerszámgépeket Magyarországon. Ez a több évtizedes tapasztalat lehetővé teszi, hogy minden termékkategória esetén a lehető legjobb minőségű és ár-érték arányú termékeket tartsa készleten.

Ha tehát szerszámok vagy egyéb eszközök beszerzésében gondolkodsz, nyugodtan vedd fel velük a kapcsolatot! Az online kiszállítási lehetőséggel pedig sok időt megspórolhatsz, ha a webáruházban vásárolsz.

Képek forrása: Freepik.com; Zákány Szerszámház

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: