Építkezés-Felújítás

Régi kerítés felújítása – Részletes útmutató

kerítés felújítás

Az újonnan elkészült kerítésre jólesik ránézni, azonban kezdeti szépsége az időjárásnak köszönhetően néhány év múlva már megkopik, emiatt, ha szeretnénk, hogy a későbbiekben rendezett hatást keltsen a portánk, akkor szükségessé válik a kerítés felújítása.

Érdemes évről évre ellenőrizni a kerítésünk állapotát, mivel sokkal egyszerűbb és olcsóbb a kisebb hibákat javítani, mint adott esetben egy hosszú évek alatt tönkrement kerítést újraépíteni. Ha minden évben költünk egy keveset cserelécre, festékre vagy drótra és elvégezzük a kerítés felületkezelését és a sérülések javítását, hosszú ideig szolgálhat minket a kerítésünk.

Ha a szerkezetük stabil, akkor a fa, a fém és a drótkerítéseket is sikerrel újíthatjuk fel házilag. Cikkünk további részében bemutatjuk, hogy az egyes kerítésfajták milyen felújítást igényelnek, és hogy hogyan tudjuk ezt egymagunk is elvégezni. Vágjunk is bele!

Fakerítés felújítása

A régi fakerítés felújítása alapvetően két feladatra osztható, az egyik a sérült részek felújítása, a másik pedig a kerítés felületkezelése. Az éves felújítás első lépéseként haladjunk végig a kerítés mentén, és ellenőrizzük, hogy vannak-e cserére szoruló, sérült lécek.

Ha sérült léceket találunk, vásároljunk csereléceket ezek pótlására, és ha otthon épp nincs kéznél, akkor a rögzítéshez csavarokat vagy szegeket. Távolítsuk el a sérült, törött léceket és rögzítsd a helyére az újakat.

Ha ezzel meg vagyunk, akkor következhet, a valamivel hosszadalmasabb felületkezelés, melyet évente 1-2 évente szélszerű elvégezni, ha nagyon tartós a festés és a lazúrozás, akkor 2-3 évente. A felületkezelés első lépése a kerítés előkészítése.

Az előkészítés során csiszoljuk le a régi lakk és festékréteget, ezt követően pedig a kívánt színárnyalat függvényében, egy vagy két rétegben vigyük fel a lazúrt vagy a festéket. A lazúr már önmagában is védi a fát, azonban az igazán tartós eredmény érdekében egy réteg védőlakkot is felvihetünk a felületre.

Fém és drótkerítés felújítása

A fém és a drótkerítés felújítása lépéseiben ugyan megegyezik a fakerítés felújításával, azonban jóval időigényesebb feladat, különösen igaz ez a drótkerítésre, mivel ebben az esetben nem egy összefüggő felületen dolgozunk.

A fémkerítés felületét a festés előtt elő kell készítenünk, első lépésként mossuk le alaposan a kerítést. Ezt követően smirgli vagy csiszoló segítségével csiszoljuk le régi lakk és festékréteget. Ha ezzel meg vagyunk, jöhet a festés utolsó lépésként pedig a lakkozás.

A drótkerítés esetében ugyanezeket a lépéseket kell elvégeznünk, ami drótháló jellegéből adódóan rendkívül időigényes. Számolnunk kell azzal is, hogy a kerítés esetleg rozsdásodik, vagy egyes helyeken kilyukadt, ilyenkor jobb megoldás lehet az újradrótozás.

Drótkerítés esetében természetesen nem csak a dróthálót, hanem a dróttartó oszlopot is fel kell újítanunk, a korábban ismertetett módon.

Bízunk benne, hogy tanácsaink segítségével egyszerűbb lesz a régi kerítés felújítása. Jó munkát kívánunk!

Kép forrása: Freepik.com

Még több cikk a rovatból: